Rispoval IBR-marker

Az IBR

Az intenzív, koncentrált állattartás növekedésével az elmúlt évtizedekben a légzőszervi megbetegedések fontossága megnőtt. Ezen betegségcsoportban a legnagyobb veszélyt a fertőző rhinotracheitist (IBR) okozó BHV-1 (bovine herpesvirus 1) jelenti, amely a szarvasmarha-tartásban világszerte jelentős gazdasági veszteség forrása. A tenyész-, tejtermelő-, és hízlalótelepeken egyaránt jelentkező BHV-1 fertőzés légúti megbetegedést, tej- és testtömeg-veszteséget, a szaporodási adatok romlását, vetélést és elhullást okozhat.

Mivel a betegséggel való fertőződés elsősorban a BHV-1 pozitív szarvasmarhák révén történik, a szeropozitív állatok forgalmi korlátozása tekintélyes károkat eredményez a szarvasmarha tenyésztésnek.

Hazánkban a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 19/2002. (III.8.) FVM rendelete kötelezővé tette a szarvasmarha és rokon fajainak fertőző rhinotracheitise (IBR/IPV-IBP) elleni mentesítését minden BHV-1 vírussal szemben fogékony állományban. Mivel Magyarországon az elvégzett szerológiai vizsgálatok szerint jelentős (a telepek több mint 70 %-ra terjedő) a fertőzöttség, minimális célkitűzés olyan állományok kialakítása, amelyekben minden egyed az IBR kimutatására irányuló gE ELISA vizsgálattal negatív eredményt ad, és megfelel a 19/2002. (III.8.) FVM rendelet 5.§ (3). pontjában megfogalmazott gE negatív állomány követelményeinek. Országos szinten e cél megvalósítását követően hazánk szarvasmarha állományai a mentesítés második szakaszában mindenfajta immunizálás elhagyásával lehetséges az ország BHV-1 vírustól mentes státuszát megvalósítani.

A BHV-1 vírus fertőzött állományon belüli folyamatos jelenléte, valamint vi-szonylag lassú terjedése lehetővé teszi, hogy a gE negatív állomány kialakítása során u.n. vakcinázás árnyékában végzett szelekciós mentesítést, generációváltást alkalmazzunk. Ennek lényege, hogy szerológiai tesztek segítségével az állományban meghatározzuk a vadvírussal való fertőződés állományunkra jellemző időpontját, felderítjük legvalószínűbb helyét, meghatározzuk a virulens vírussal fertőzött (szeropozitív) egyedeket. Ez utóbbi kategóriába sorolt egyedeket folyamatosan és rendszeresen eltávolítva az állományból, olyan állatokkal pótoljuk őket, amelyek esetében az alkalmazott prevenciós módszerrel (marker vakcinával történő immunizálás) egész életük során meggátoltuk a vadvírussal történő fertőződést. Ezt a szelekciós mentesítést teszi lehetővé az un. deléciós (marker) vakcinák és a velük párhuzamosan az u.n. diszkriminatív ELISA alkalmazása.

A modern markervakcinák azt a lehetőséget kínálják, hogy a szarvasmarhákat a BHV-1 megbetegedéstől megvédjék, és lehetővé teszik, hogy a vadvírust hordozó, fertőzött állatokat az oltott állományokban is felismerjük és kiselejtezzük, ami hosszú távon a virulens vírus fertőzöttség felszámolásához vezet.

A Bovine Herpesvirus 1 (BHV-1-) fertőzés

A Bovine Herpesvirus-1 fertőződés az okozott klinikai tünetek alapján a következő formákban jelentkezhet:
IBR = Fertőző orr-, légcsőgyulladás (Infectious Bovine Rhinotracheitis)
IPV = Fertőző göbös péra-, és hüvelygyulladás (Infectious Pustular Vulvovaginitis)
A bikákban még IBP = Fertőző makk-, tasak-gyulladás (Infectious Balanoposthitis)

BHV-1 az egész világon elterjedt. A fertőződésre a kecskék és a vad kérődzők is érzékenyek, a vírus terjesztésében ugyancsak szerepet játszhatnak. A vírus egészséges vagy beteg vírushordozóval kerül be az állományba. Elszaporodik a hámsejtekben, a légutak, nemi utak nyálkahártyáján. A szétterjedés vérrel, a központi idegrendszeren át, vagy sejtről sejtre történő direkt fertőzéssel történik. Mint minden herpesvírus, a BHV-1 is rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, hogy a nyálkahártyában, ganglionokban és a perifériás idegrostokban perzisztáljon, és látenciát okozzon. Ezáltal az egyszer fertőződött állat élethosszig vírushordozó marad, és fertőzési veszélyt jelent a környezetére.

Az állatot ért megterhelések alkalmával, mint ellések, szállítás, stressz, erős parazita fertőzöttség, általános megbetegedések vagy glükokortikoidok adása reaktiválhatja a vírust. Magas víruskoncentrációt a légutak, nemi utak és a kötőhártya váladékában találhatunk. A fertőzött állatok spermája további vírusforrást jelent. A fertőzés átvitelének leggyakoribb módja a direkt vagy indirekt cseppfertőzés. A vektorok általi vírus terjesztés szintén szerepet játszik a betegség járványtanában. A vírus ürítése kb. 14 napig, néha 3 hónapig is eltarthat. A legmagasabb vírus koncentrációt a 4. és 6. nap között lehet mérni. Az átvészelt állatok mind a légúti, mind a nemi szervi forma után tartósan vírushordozók maradnak. A látensen vírushordozó egyedek szakaszosan ürítik a kórokozót.

Diagnózis

BHV-1 fertőzést a betegség kezdetén a klinikai tünetek alapján valószínűsíthetjük. Magas láz, orrfolyás és könnyezés, elhalások az orr nyálkahártyáján, az állományban való gyors terjedés, valamennyi korcsoport érintettsége, vetélések előfordulása szintén utalhatnak rá. A tünetek alapján a típusos rhinotracheitis és a nemi szervekre korlátozódó forma ismerhető fel. A betegség biztos kórjelzésére laboratóriumi vizsgálatokat kell igénybe venni.

Heveny esetekben a vírus az orrváladékból, a könnyből, a hüvelyváladékból, spermából, vetélt magzatokból borjúvese- vagy here hámsejt tenyészetekben izolálható. A vírus a váladékokból, elhullott állatok szöveteiből IF, IP, ELISA, PCR és más technikákkal kimutatható. Az ellenanyagok vérsavóból történő kimutatására a VN, és a jóval érzékenyebb ELISA módszerek alkalmazhatóak. Az ellenanyagok a fertőzést követő 2. héttől jelennek meg a vérsavóban, maximumukat az 5. hét körül érik el és hosszú ideig perzisztálnak.

A klinikailag inapparens és latensen fertőzött állatokból származó váladékból vírusneutralizáló ellenanyagokat lehet kimutatni. Az ellenanyagoknak a vérsavóból történő kimutatása utalhat egy lezajlott fertőzésre, de nem elegendő bizonyíték az akut megbetegedés és vírus ürítés jelenlétére. Ezért ismétlő vizsgálatokat kell végezni a szerokonverzióra 3-4 hét múlva, ugyanis friss fertőzésnél ezalatt az idő alatt a titerek megemelkednek (savópár vizsgálat ).

A Pfizer IBR vakcinái

Rispoval' IBR-Marker vakcinák (gE-marker vakcinák)

A Rispoval IBR-Marker vivum és inactivatum vakcinák negatív marker vakcinák. Teljesen hiányzik az BHV-1 vírus strukturális glükoprotein E-t (gE) kódoló génszakasz. Ez a deléció egy sokszorosan passzált vírustörzs természetes mutánsaként jött létre.

A Rispoval IBR-marker oltóanyagok bármelyikével oltott állatok nem képeznek ellenanyagot a deléciós glükoproteinnel szemben, amíg ez a vadvírussal történt fertőzésnél megtörténik.

A Pfizer Rispoval IBR-marker oltóanyagai egyrészről a hagyományos vakcinák követelményeit hatékonyságban és megbízhatóságban teljesíti, másrészről a marker tulajdonságaiknak megfelelő követelményeket is kielégíti.

Mentesítés

Csak két élővírusos vakcinával történő alapimmunizálásnál kapunk 100%-os szerokonverziót.
Csak két élővírusos vakcinával történt alapimuizálásnál kapunk magas ellenanyag szintet.
Maternális ellenanyagok jelenlétében egyszeri élővírusos vakcinával nem tudjuk áthangolni a szervezetet.
Maternális ellenanyagok hiányában az egyszeri élővírusos vakcina adása után nagyon alacsony ellenanyag titereket kapunk.

Az IBR mentesítéshez ne kezdjen hozzá egyedül, ne a saját súlyos anyagi veszteséggel való kárán gyakorolja, tapasztalja meg a mentesítés buktatóit! A mentesítés megoldása folyamatában a telep technológiai adottságaihoz, személyi és tárgyi feltételeihez, gazdasági-pénzügyi teherbíró képességéhez megfelelő programot kell kialakítani. Ez folyamatos együtt gondolkodást, időszakonkénti esetleges módosítást, valamennyi érintett szempontjainak figyelembevételét, a kockázat és a hozam rendszeres elemzését igényli. E program kidolgozásában és végrehajtásában a Pfizer Kft. Állategészségügy egyedülálló tapasztalatokkal és mentesítési garanciával áll partnerei rendelkezésére. Még ma keressen meg, hogy időben segíthessünk.